nadalma

2015. május 16.

Nahát, ezt nem gondoltam volna rólad!


nagyandreadalma.png

Nahát, ezt nem gondoltam volna rólad!”

Ez a mondat kíséri végig az életemet, és bevallom, eléggé szórakoztat.

Úgy alakult, hogy most van egy kis időm, amit passzív pihenéssel kell töltenem, konkrétan fekvéssel, úgyhogy gondoltam, addig írogatok… 

A korom (idén decemberben leszek 43) az egyik, amiért szinte mindig megkapom a csodálkozó mondatot huszonéveimtől kezdve: Nahát, ezt nem gondoltam volna rólad! Tény, hogy kölyökképű voltam mindig, és ehhez még hozzájárul a 150 centis „magasságom”, a természetes szőke hajam, és a világos bőröm. Szóval áldás az élettől, hogy mindig fiatalabbnak néznek, kezdve onnan, hogy amikor elkezdtem középiskolában oktatni, akkor előfordult, hogy egy idősebb kolléga bezavart a terembe, hogy ne lődörögjek kint csengetés után; néha elkérték az ellenőrzőmet; gyanúsan méregettek a tanári vécében, és voltak olyan diákok, akik abban reménykedtek év elején, hogy az ő osztályukba kerülök. Mint osztálytárs. Utólag mesélték. 

Ez a kép az eltés indexembe készült 32 évesen, 7 hónapos terhesen, csoda, hogy beengedtek abba a nagy komoly egyetembe anyukám nélkül. A hajamért meg én kérek elnézést. 

img_20150513_084755.jpg

Ez a szelfi pedig most készült 42 évesen, direkt csak emiatt a bejegyzés miatt, bár elég nehéz volt megcsinálni röhögés nélkül. Mondjuk nem is sikerült, de azokat majd felrakom egyszer az Instagramra, most inkább megpróbálok megőrizni valamennyit a méltóságomból. :) Igyekeztem bevetni a babásító trükköket, amiket az interneten olvastam: nagyra nyitott, csodálkozó, (mondjuk esetemben inkább riadt:)) tekintet, felülről fotózás, apróra húzott, de azért csücsöri száj, meg egy jótékony Retrica effekt, ahogy az elő van írva. Ja, és persze egy kis fürdőszoba részlet a háttérben.: :D

img_20141106_134227_1.jpg

Matyikámmal itt egy kicsit azért természetesebben, csak azért, hogy legyen már rólam egy normálisabb kép is:

10485333_900495429967988_9177107559145382855_n.jpg

És ami jól esett most nagyon, az a suttogás a fejem alfelem fölött, az egészségügyi intézetben a „Hány éves is ön, asszonyom?”-ra adott válaszom után: „Hú, emlékszel a ma reggeli 41 évesre? Na ő tényleg úgy is nézett ki.” Ezek szerint én meg nem, úgyhogy el is múlt minden fájdalmam! :)

(Persze én magam sajnos ennél sokkal reálisabban látom, érzem a koromat, a ráncaimat, a bőröm állapotát, a fizikai állapotomat, egy nappal se látom magam fiatalabbnak, mint amennyi vagyok, ezt hamar szeretném tisztázni.)

Nahát, ezt nem gondoltam volna rólad!” Ezt nemrég a kozmetikusom!!! mondta, amikor a fiamról meséltem valamit, és rácsodálkozott, hogy nekem már van gyerekem… Na jó, ez azért tényleg túlzás volt, mivel biológiailag nagymama is vígan lehetnék, ő meg épp a bőrömmel foglalatoskodott, és nem sok ember látja annyira pőrén az arcomat, a ráncaimat, mint ő. Nagyon udvarias lány.

Nahát, ezt nem gondoltam volna rólad!” Amikor kiderül, hogy informatikus mérnökasszony:) vagyok. Gondolom nincs túl értelmes ábrázatom, ha ennyire csodaszámba megy, de ezen sokan elviccelődnek, mondván, hogy még soha nem láttak számítástechnikus nőt. Ezt csak mi, informatikusok tudjuk, hogy rengeteg nő dolgozik ebben a szakmában?

Nahát, ezt nem gondoltam volna rólad!” Mondja most joggal az, aki gimis koromban ismert, miután kiderül, hogy középiskolai tanár vagyok. :) Nagyon rossz tanuló voltam, szinte mindig megbuktam, jól ismerem a pótvizsgák varázslatos világát. :) Csak amiatt nem tanácsoltak el szerintem, mert én voltam a legjobb oroszos meg angolos. A nyelvek nagyon mentek nekem, azokat nem kellett tanulnom, csak úgy ragadtak rám a szavak, meg a szabályok. Ezért is volt furcsa, amikor bejött egy idegen tanár az osztályunkba megkérdezni, hogy ki óhajt nyelvvizsgát tenni oroszból, én is nyújtottam a kezem, és csak egyedül rám nézett csodálkozva, hogy „Te is?” Mondom úgy, hogy nem is ismert. :) Gondolom az akkor nagyon divatos fél oldalt felnyírt, ámde a másik oldalon halálra tupírozott punk-szerű hajam se segített az elfogadásban…

Nahát, ezt nem gondoltam volna rólad!” Vagyis „Nem gondoltam volna a tanárnőről” mondják azok a diákok, akiket a rossz jegyeik miatt azzal szoktam vigasztalni, hogy ha én el tudtam végezni a középiskolát, akkor ők is el fogják. Volt olyan gyerek, aki simán cinikusan azt mondta erre, hogy „aha, biztos rossz tanuló volt…”. Amúgy köszönöm, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen jó tanuló fejem lesz, úgyhogy ezt bóknak veszem. :)

Nahát, ezt nem gondoltam volna rólad!” Hogy játékokat és táskákat varrok. Nem baj, hogy nem látszik, egyrészt nem szoktam mondani senkinek, aki tudja, a facebookról tudja, másrészt egy darab kézműves holmim nincs. Van egy Puma, egy Calvin Klein és egy Benetton táskám, ezeket hordom felváltva, nincsenek kézzel kötött pulóvereim, vannak viszont divatos ruháim plázákból, nincsenek kézműves ékszereim, inkább csillogó Swarovski dolgaim, tűsarokban tipegek, és a gyerekem is nemrég kapott teszkós Angry Birds figurákat tőlem, csak mert szereti. Nincs kizárólagosság, hogy majd én varrok neked jobbat. De nagyon szeretnék most már kézműves dolgokat vásárolni magamnak, főleg ékszereket, csak jutnék már el végre legalább egy vásárba.

Amit viszont én nem gondoltam volna soha magamról, hogy amikor majd felnövök, és este lecsukom a szemem, majd nem a következő bulira, és fiúkra fogok gondolni, hanem táskák, szabásminták és plüssfigurák lebegnek majd a szemem előtt. Biztos nagyon szánalmasnak gondoltam volna ezt a régi, partikirálynői fejemmel, de most már csak nevetek ezen, és izgatottan tervezem a következő táskát, amihez már meg is vettem ezt a gyönyörű arany színű műbőrt, és ez a táska most tuti az enyém lesz, hogy legyen már valami kézműves dolgom végre nekem is. :)

_77a8643.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nadalma.blog.hu/api/trackback/id/tr667456332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása