Nehéz eldönteni, hogy az alkotásnak melyik mozzanata áll hozzám a legközelebb, mert mindegyiknek megvan a maga nehézsége, öröme, hibalehetősége, de a végén mindig ott van a katarzis, a lényeg, amikor a termék megtalálja a gazdáját. Erről a folyamatról is szeretnék majd mesélni, hogy néz ki ez az én szemszögemből, úgyhogy egy következő bejegyzésem biztos erről fog szólni.
Táskáim és jószágaim célközönsége a nők és a gyerekek, akik köztudottan nem palástolják az érzelmeiket, az én nagy szerencsémre. :)
A megajándékozottak, vagy vásárlók már akkor megkezdik a lelkendezést, amikor felrakok valami újdonságot a facebook-ra. A „nekem is kell egy ilyen”, az az alap, minden nő szeretne minden táskát magáénak tudni, ennek gondolom evolúciós okai vannak, régen biztos jól jöttek volna ezek a szatyrok a gyűjtögetéshez.
Gyűjtögető pápua asszony gyermekével
http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/az-oskor-es-az-okor-vilaga/az-oskokor/nok-es-ferfiak-a-vadasztarsadalmakban
Azóta is szorgalmasan gyűjtögetünk, leginkább táskákat, cipőket, meg ilyen hasznos dolgokat. Folytatásért kattints a TOVÁBB gombra, itt jobbra!
Nemrég voltam egy iskolai továbbképzésen, és amikor elővettem az uzsonnás zacskómat, meglepődve hallottam az egyik ismeretlen lánytól, miután meglátta a címkémet a táskán, hogy –„Ja, nadalma, hát azt ismerem!” :D Hogy mekkora büszkeség töltött el, azt gondolhatjátok!
Sokszor hallom, olvasom azt kézművesektől, hogy vásárokban az emberek bizonyos százaléka úgy vélekedik a portékájáról, hogy „ezt én is meg tudnám csinálni…”. Na, ezzel a mentalitással még nem találkoztam, mivel még egyetlen vásárban sem vettem részt, de remélem majd én is megtapasztalom ezt a lekicsinylő hozzáállást, mert az azt fogja jelenteni, hogy végre egyszer lesz egy olyan készletem, amivel már érdemes elindulni a világba. Most még abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy fürdőzöm az elismerésben, inkább azt szokták mondani, hogy „nekem nem lenne ekkora türelmem”; „én biztos nem tudnék egy ilyet összehozni”; „ de ügyes vagy kislányom”… Ugye milyen kedves családom, és barátaim vannak? :)
A leghálásabbak a gyerekek. Egy-egy állatka birtokbavétele után rajzokat szoktam cserébe kapni, pedig isten bizony soha nem kértem értük ellenszolgáltatást, de ők ösztönösen ezt formáját választják a hálának, ami engem lenyűgöz, szorgalmasan gyűjtögetem őket. Mutatom a legérdekesebbeket, nehéz választani, mert mind a kedvencem.
Ez a kis levél igen lényegre törő, egy elégedett ügyfél azt írja, hogy „Nagyon szeretem a cicát!” Egy lóval és egy autóval ezt alá is támasztja.
Van, aki még nem kapta meg a hőn áhított állatkáját, de nagyon szeretné, és nem rejti véka alá a vágyait: „szia Dalma hogy tetszetek az orák remélem tetszet remélem tetszik a levél amít irok nekem nagyon tetszik a Bogi cicája majd nekem is varsz ojat?” És hogy nehogy eltévesszem a dolgot, le is rajzolta álmai tárgyát.
A következő sikerélmény az, volt, hogy a Matyi osztálytársai követelték az elfelejtett elefántokat, petíciót írtak levélben, és nyomatékul egy síró elefántot is rajzoltak rá, hogy komolyan vegyem a dolgot. :D
Volt egy olyan eset is, hogy a Tamarának készült elefánt elveszett, és két napig sírva keresték, képesek voltak többször is visszamenni érte az uszodába, amíg végül meg is lett.
A végére hagytam egy felnőttől jövő dicséretet, ami azért is különleges, mert egy férfitól kaptam. A tőlem való vásárlás után felhívott a lány bátyja, aki nem is ismer engem, és agyondicsérte az anyukájuknak készült táskát, azt mondta, hogy az Armani boltban el lehetne adni 100.000 forintért. A tizedének is örülök, de legalább nagyjából már tudom, hogy mi a cél.
Számomra azt jelenti a siker, amikor a megajándékozott annyira nagyon örül, hogy hálás érte őszintén.