Blogszépítőknek II. – Képek

2015. április 06.

itt_a_tavasz.jpg

Mivel alapjáraton informatikatanár vagyok, nem tudok leállni azzal, hogy ha látok, ismerek valami jó programot, vagy oldalt, ne tegyem közkinccsé, pláne, ha a blog dizájnját érintő témáról van szó. Van néhány ismerősöm, aki hálás lesz érte, ha megmutatok egy-két képszerkesztéssel foglalkozó oldalt. ;)

Az előző bejegyzés betűtípusai után nézzük, mitől lehet még figyelemfelkeltőbb az írásunk.

Most is megjegyzem azért, hogy a küllem csak azért fontos, hogy az embereknek kedvük legyen odakattintatni. A képekkel jól lehet csalogatni a szépre vevő olvasókat, de mivel elsősorban olvasók, nem árt a tartalomra is nagy gondot fordítani.

Vannak komoly szaktudást igénylő képszerkesztő programok, azokkal nem szeretnék foglalkozni, mert hozzájuk elérhető rengeteg tankönyv, oktatóvideó, helyettük inkább a neten található pár ingyenes programot gyűjtöttem össze.

Kattints a TOVÁBB gombra! 

RGB színkódok

Nekem néha a színválasztással gyűlik meg a bajom. Például adott egy saját képem, és szeretnék egy díszes feliratot szerkeszteni hozzá, de valahogy nem sikerül eltalálni azt az árnyalatot, ami a képem színeihez passzol. Van pár palettakészítő alkalmazás, ami azt csinálja, hogy a képed színeit kigenerálja, megadja a hozzá tartozó kódokat, neked utána azt már csak be kell másolnod a megfelelő helyre.

Az egyik ilyen remek palettakészítő programot itt találod: http://www.pictaculous.com/

Tesztalanyom ez a bagoly lesz, hozzá fogok színben passzoló feliratot készíteni:

_mg_9132.jpg

Ha megnyitod az oldalt, ezt fogod látni:

pictacolous.jpg

A felső sorban látjuk a képem fő színeit, alatta pedig pár javasolt színárnyalatot. Hát nem egy csoda? :)

bagolyszinek.png

A másik palettakészítő, amit szeretek a http://app.coolors.co/, itt a teljes képernyőn egyszerre 5 szín jelenik meg, és a Space gomb nyomkodásával újabb és újabb színeket jelenít meg, próbáljátok ki, nagyon szórakoztató, hipnotikus és időrabló...

appcoolors_illusztracio_1.png

Képszerkesztés

Megvannak tehát a kódok, de kezdenünk kell vele valamit. A nagy kedvencem a https://www.canva.com/ oldal, itt regisztrálni kell, de ha egyszer megcsinálod, utána minden módosított képedet megőrzi. Igényes dolgokat lehet vele csinálni.

A bagoly színeit felhasználva ezt a képet hoztam össze példának:

oct_1.png

Meg ezt. :)

oct_2.png

Adott ugye egy rakás képem, hála Zsoltinak, aki szorgalmasan dokumentálja a termékeimet, de nekem még az sem elég, szeretem, ha a képeim mellett díszes betűk, ábrák is megjelennek, milyen menő már, hogy pl. Húsvétkor tojásokat tudok a képeimre illeszteni anélkül, hogy festenem kellene. :)

from_amelie_1.png

Ingyenes képek az internetről

Előfordul, hogy képre van szükségem egy illusztrációhoz, akkor is az interneten keresgélek. Azt nyilván mindenki tudja, hogy képeket nem illik csak úgy letöltögetni, nem is szabad, és sokan le is védik a képeiket úgy, hogy ráteszik a saját logójukat jól látható helyre, vagy olyan kis méretben rakják fel a fotót, hogy nem tudsz vele mit kezdeni. Vannak nagyon jó oldalak, ahol megvásárolhatod a neked tetszőeket, de szerencsére gondoltak azokra is, akik szeretnének könnyebb úton képet szerezni. :)

Keressétek fel a http://pixabay.com/hu/photos/ weboldalt, mindenféle témában, több típusú, kategóriájú fotókat találtok, és még színre is lehet szűkíteni a keresést.

pixabay_illusztracio_1.png

A képeket kereskedelmi célokra is használhatod, és a szerzőt sem szükséges feltüntetni mellé. Ha jó fej vagy, akkor egy kávé árát fizethetsz a kép szerzőjének, de legalább egy lájkot megérdemel:

koszonet_a_kepszerzonek.png

A legutóbbi táskámhoz, amire egy békát varrtam, szükségem volt egy vízililiomra, hogy még jobban feldobjam a fotót, és itt találtam egy gyönyörű vektorképet:

untitled_design_36.png 

Persze tudnám még folytatni jobbnál-jobb weboldalakkal, de tartogatok pár dolgot a következő ajánlóba is, addig próbáljátok ki ezeket, ha egyszer rengeteg időtök lesz. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://nadalma.blog.hu/api/trackback/id/tr417341902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása